A 3. ház. 

Alapjelentése: A legközvetlenebb, a születéssel kapott környezet, az Ego elsődleges találkozása a külvilággal, mind szellemi, értelmi, mind pedig fizikai értelemben, így az öröklött mentális, szellemi és gondolkodási készség, az észjárás, továbbá a név, valamint a legközvetlenebb miliő, a család, de a szülők nélkül, egyéb vérrokonság, főleg a testvérek, a szomszédok. A kisebb utazások, azok eszközei, kocsi, vasút. A közvetlen szellemi környezet, így a levelezés, okmányok és ezek eszközei, az írás, posta, távirat, valamint az újságok, maguk az utak. A kapcsolattartás révén a beszéd, az örökölt hang, hanglejtés, mozdulatok gesztikuláció. A testvérek száma, neme, azokhoz fűződő kapcsolatok. Az öröklött gondolatvilág , kedély, maga az öröklött intellektuális képesség, az azokat gátló vagy támogató hatások.
Összefüggően: A gyakorlati gondolkodás jellegzetességei: lassúság, fürgeség, pillanat alatti átlátás, nehézfejűség, feledékenység, felületesség, mélyre látás stb. Az írás formailag, tartalmilag, a beszéd, a stílus, a könyvek, az azokhoz fűződő kapcsolatok. A magasabb ismeretanyaghoz jutás módja, mint a 9. ház szemben álló háza, amely magát a magasabb ismeretanyagot fejezi ki.
Származtatóan: A barátok gyermekei - mint a 11. ház 5. háza - a tudatalatti feloldása, az öröklöttek szétszórása, átadása másoknak, azoknak a megjelenési formái - mint a IV. ház 12. háza.


 Fizikumvonatkozása:  
A váll, a tüdő, a karok és a kezek.
Zodiákustartalma:
 Ikrek

A 2. ház. 

Alapjelentése: A N. birtoklásvágya, -ösztöne, jellege, intenzitása, az "enyém" tudata és ezek révén pénzügyi anyagi, gazdálkodási kapcsolatai, adottságai, így maga a pénz, a nyereségek, a veszteségek, az ezektől való függés. A materiális tulajdonon túl itt kapunk választ a társadalmi pozícióban az anyagiak által betöltött szerepére, azoknak a alaki világra gyakorolt hatása. Az anyagi biztonság, a fellépésnek az anyagiak adta biztonsága, vagy az azok iránti közömbösség. Az anyagi gondok, az emiatt jelentkező lelki szomorúság. A szellemi tulajdon, mint felhasználható, ügyesen hasznosítható érték, valamint az anyagiakat gyarapító keresetforrás. A pénz, mint cél, vagy mint eszköz. A ház látens területén - nem a közepén, az inaqualis metódus szerint nem a csúcsán - helyezkedő bolygók gyakran a veszteségekre vagy nyereségekre célzó időket és körülményeket mutatják.
Összefüggően: A 2. ház a 8., a halál, a végleges elszakadás házának antipodálisa, így bizonyos démonias jellege is van, mert embereket, kapcsolatokat megmérgez, megköt, vagy gyűlöletessé tesz és így egyes drámai fordulatokra lehet következtetni a szunnyadó ösztönök miatt: a magamnak-szerzés, a nagyot nyerni-veszteni tudás képessége és miután a 2. háznak a 8. ház a 7. háza, ezért társtalanító, önző hajlamokat árulhat el, ha a bolygóhatás erre utal. A halálesetekkel összefüggő anyagi szaporulatok és veszteségek.
Származtatóan: A házastárs halála - miután a VII. ház 8. háza és igen távolian a barátok szülei - tekintve, hogy a 2. ház a 11. háztól számítva a IV. ház - a testvéri körben fellépő zavarok - mert a 2. ház a 3. háznak a 12. háza, továbbá az "anyag" vonzása a szellemre, az erotikai utalások, miután analóg a Bika jegyével.

Fizikumvonatkozása:  
A nyak és a torok, továbbá - a Vénusz, mint a Mérleg diszpozitora miatt - a vese
Zodiákustartalma:  
A Bika.
 
 

Házak jelentéstartalma

Az egyéni életsors alapja a házak felosztása. A horoszkóp,azaz a "sorstérkép" kifejtésében a 12 ház mindegyikének egy meghatározott jelentést tulajdonítanak. Egy bizonyos bolygó egy bizonyos házban a saját elvét mutatja, ösztönöz vagy hajt, annak a háznak a tevékenységi szférája szerint.
1. ház -
Az egyén maga. Külső megjelenés, temperamentum, az emberrel veleszületett erő és életképesség, a jellem alapvető mivolta, az élet sors szabta feladata.
2. ház -
Az egyén anyagi javai, amelyeket az ember megkaphat, vagy meg tud szerezni. Személyes függetlenség vagy korlátozottság, elsősorban az anyagiak révén.
3. ház -
Testvérek, közeli rokonság, szomszédok. Szellemi (intellektuális) érdeklődés. Irodalmi és tudományos hajlamok. Kisebb utazások, írások, okiratok, dokumentumok, szerződések, levelezés, viszony a sajtóhoz, a névvel összefüggő dolgok.
4. ház -
Az otthon (származás), a múlthoz való viszony. A szülők általában, de elsősorban az apa, az átöröklött javak, hagyományok. Visszatérés az eredethez, tehát életvég, élet utolsó szakasza, az emberanyagi helyzete ebben.
5. ház -
Vállalkozó kedv, kockázatok. Érzelmi, szellemi, nemi élet, az élet örömei. Gyermek, utód lehetősége, gyermekek száma és mivolta. Szerencse és szerencsejáték, művészi hajlamok és képességek, szórakozás és szórakozóhelyek.
6. ház -
Kötelezettségek és válságok. Munka és munkaviszony; szolgálat, alárendeltség, a vállalt vagy vállalni kényszerült kötelesség. Sorsszerű korlátozások; betegség és betegséghajlamok. Tágabb értelemben a karma terhei.
7. ház -
Házasság, élettárs, az ezekhez való viszony, társulás általában. A külvilággal való kapcsolatballépés és ennek visszahatásai, nyílt ellenfelek és ellenségek, összeütközések, peres ügyek.
8. ház -
Sorsszerű áldozathozatal, veszteségek. Halál, a halál mikéntje, a halállal kapcsolatos dolgok, örökség. Okkult érdeklődések és képességek Életerő megnyilvánulása születésben, szexualitásban. Mások anyagi javai vagy másoktól nyert anyagi javak.
9. ház -
Magasabb szellemi - metafizika, filozófia - érdeklődés. Vallás, bölcselet, világnézet s az ezekhez való viszony. A szélesebb külvilággal, külfölddel való kapcsolat, nagyobb utazások.
10. ház -
Társadalmi helyzet, elérhető célok, elismerés, becsülés, hírnév, hivatás, az elérhető hatalom mértéke. Nyilvános érvényesülés. Anyára és a vele való kapcsolatra is utal.
11. ház -
Az életben várható segítség, támogatás. Lazább kapcsolatok, mint barátok, jóakarók, a barátsághoz való viszony. Vágyak, remények és tervek, ezek valóráváltásának lehetősége és körülményei.
12. ház -
Magány, befelé fordulás, elhagyatottság, titkos ellenségek. Elzártság és elszigeteltség - pl. kórház, gyógyintézetek, zárt intézetek. Önkéntes áldozathozatal, az élet javairól és örömeiről való lemondás, vagy kényszerű megfosztottság. Okkult hajlamok és képességek, az élet tudatalatti része. 

 Asztrológia házak

Amikor egy horoszkópot vizuálisan szemléljük akkor egy "sorstérképként szemlélve megláthatjuk a szülött választott vagy felvállalt sorsát.
Ebben a sorstérkép olvasásban segítségünkre lehetnek a tengelyek és a házak.

Két fő tengely ossza négy területre a horoszkópot.

Az első vizsgálandó tengely az Aszcendens - Deszcendens tengely.
Az aszcendens különböző jelentéseit már az előzőekben megismerhettük.
A születés óra és perc alapján meghatározott jellegzetes minőséget mutatja,azaz az "álarc,ami előttünk van", minőségét.
A vele szemben lévő minőség a Deszcendens,azaz a világgal, a világához való kapcsolódásunk,azaz a kapcsolatok minőségét mutatja.
Így az Aszcendens - Deszcendens tengelye az "Én és a Te" viszonyát határozza meg.


 A második tengely az MC (Ég teteje) és az IC (Ég alja) tengely,ami a létbelépés,illetve a célok minőségét mutatja meg.
Az IC tenngely a "honnan jövünk" minőségeit mutatja,még a MC tengely a "hová tartok" minőségeit határozza meg.

A két tengely az Élet négy sarkalatos pontját határozza meg.
Az ASC - DES tengely "kapcsolati tengely"-ként értékelendő.
Az alatta lévő terület a tudattal területe.
Még a felső fél a "napos oldal.azaz a látható,érzékelhető,tudatos terület.
A MC - IC tengely a "karrier tengely".

A két tengely négy negyedre,négy "dekádra" ossza a ó,azaz a sorstérkép területét.
Az ASC és IC közötti,nevezzük első dekádnak, a gyermekkori minőségeket mutatja meg.
Az IC és DESC közötti terület a fiatal felnőtt korunkat mutatja meg.
A DESC és MC közötti terület az felnőtt korunk minőségeit határozza meg.
Az MC és ASC közötti terület,azaz a negyedik dekád a visszatérés,azaz az időskor energiái mutatja meg.

A Tengelyek által meghatározott négy sorsterület felosztása a Zodiákus jellegzetes minőségeit hordozó Házak jelentései által ad fontos irányelveket.
Hiszen nem csak a házak jelentéstartalma,hanem a Házakban tartózkodó bolygók minősége és a bolygók egymáshoz való viszonya,azaz a fényszögkapcsolatok adnak további tájékozódási pontokat a sorsunkról.

Végül még megemlítendő  a kifejtés kapcsán értékelendő,úgymond "tranzit bolygók" hatásai,melyek bizonyos házakban tartózkodva súlyponti jelenetőséggel bír az adott életszakaszra,főleg a lassú bolygók kapcsán.

Folytatása következik!
 


10. A PLÚTÓ - Az egyetemes és végső kiegyenlítődés bolygója, a Teremtő és a Teremtés (teremtmények) közötti teljes eggyé válás őserejét megtestesítő bolygó. A Mindenség és az Egyetemes Ősigazság ősprincípiumát megtestesítő bolygó. Asztrológiai szimbóluma egy körbe rajzolt nagyobb sugarú korív amely a Fény és a Szeretet, a Nap és a Hold, a Mars és a Vénusz, az Uránusz és a Neptun egymás tejes áthatását, egymás átalakítását és egymás közötti kiegyenlítődését szimbolizálja. A Plútó a kiegyenlített Mindenség és a létben kiegyenlített Személy termékeny megújhodásának a bolygója. A legnyersebb teremtői energiákkal telt, spontán lét-megnyilvánulások ős-princípiumát megtestesítő Mars mellett, a Plútó a Skorpió uralkodójaként, az egyetemes lét- megnyilvánulás végső következményét: a teremtésnek az össz- kiegyenlítődési képességét, célját, és törvényét: az isteni igazságot testesíti meg: az összes teremtő erőnek és teremtő hatalomnak a teremtés folyamatain keresztül, azok által történő megtisztulását, megújhodását és ezáltal a teremtés céljának a végső beteljesedését.
A Lilithnek nevezett őssóvárgás által önmagából kilépő és ezáltal önmagában megosztó (meghasonló) Abszolútum lét-megnyilvánulásának az első következménye a két világalkotó ősprincípium: a Feminin és a Maszkulin őserők első megjelenése, egymásba hatolása, egymást kiegyenlítése és egymás megtermékenyítése. Nem hiába a Skorpió a gátlástalan szexualitás és a minden földi rendet a fenekéig felforgató személynek a csillagképe. Ezért a Plútó, a Skorpiónak megfelelő spirituális tengelybe-helyeződés princípiumának alapján, a szexualitás mellett, a minden káprázat szétoszlatása eredményeként létrejövő, egyetemes újjászületés ősi törvényének a megtestesítője. Éberségünk által, az életünk során, teljesen fel kell (kellene!) oldódjon és el kell (kellene!) múljon az életképzeletünkből és a lényünkben a Lilith által okozott és a személyi horoszkópunkban a negatív fényszögek, valamint a negatívan fényszögelt bolygók pozíciója által jelzett összes tévképzet, zavart okozó káprázat és kábulat, ahhoz, hogy átadhassa helyét valami újnak, valami másnak, a kiegyenlítődési képességet magában hordó, szellemi értéktudatra és személyi felelősségtudatra alapozott, belső meggyőződésnek: a teremtői azonosságtudatnak, illetve a teremtés pozitív céljába vetett megingathatatlan bizalomnak: a hitnek. A részben belénk nevelt, részben az alacsonyrendű vágyaink által kialakított tévképzeteink, szellemünket gúzsba kötő rögeszméink elmúlása nélkül nem léphetünk előre, nem érhetünk el újabb spirituális megvilágosodási állapotokat, nem tágíthatjuk ki a tudatunkat és nem tökéletesíthetjük a személyiségünket. Márpedig a teremtés első oka, célja és törvénye nem más, mint az egyetemes Teremtés folyamatos szellemi tágulása és az új létformáknak a kiegyenlítődési szüksége mindazzal ami előzőleg létre jött a Teremtésben. Aki nem akar spirituálisan tágulni és kiegyenlítődni, annak vissza lehet fordulni: lehet haragudni, neheztelni, zsugorodni és gyűlölködni, de a megfelelő következmények elszenvedésével. Az egyetemes igazság az, hogy a Feminin és a Maszkulin princípiumok, a Yin és a Yang, a Szeretet és a Fény, a bölcsesség és a tapasztalat, a nyugalom és a kiáradás (a kitörés és a behatolás), szüntelenül áthatol egymáson, behatol egyik a másba és mindig újra és újra megtermékenyíti és kiegyenlíti egymást. E folytonos egymásba hatolás és megtermékenyülés maga az Egyetemes Szellem, a Sanctus Spiritus, a Logosz, aminek alapján történik a Teremtésben minden jelenség és folyamat. Ezért senkivel nem körülményeskedik és nem kíméleteskedik a Plútó szelleme, mivel az egyetemes isteni Logoszt testesíti meg, amelynek mindenkor, minden időben és térben érvényesülnie kell. Ezért a pozitív Plútói őserő a legerősebb energiákat felszabadító, gyógyító, csodatevő, kiegyenlítő szellem, miközben a negatív, harmonizálatlan Plútói-szellemiség, célratörésében kíméletlen, kegyetlen és romboló, hatalmi mániákat gerjesztő, maga a pokolszerű tudatos, vagy öntudatlan fekete mágia megtestesülése. Nem véletlenül Plutónium az atombomba alapanyaga, de ez mindössze a negatív Plútói szellemnek az anyagi megtestesülése. Testi és értelmi fogyatékossággal (malformációval) nem csak az atomsugárzással fertőzött övezetekben születnek gyermekek, hanem születnek olyan helyen és olyan családban is, ahol erre nincs semmiféle fizikai, vagy biológiai - genetikai magyarázat.
A Plútó a pszicho-mentális képességek és a kundalini- energia bolygója, hiszen ott áll minden létezési forma gyökerénél, a szám és a hang gyökénél, ott ahol az Isten önmagán belül elválasztja a világosságot a sötétségtől, az eget a földtől: a fényt a szeretettől. De ugyanúgy a Plútó az újra-egyesítés, a teljes spirituális egységesülés bolygója is, vagyis a fény és a szeretet tökéletes egybehatolásának és megtermékenyülésének a bolygója. Ezért a Plútó a tökéletes szellemi alapállásnak, vagyis az isteni tengelybe-kerülésnek a bolygója. Negatív esetben: a hatalmi ambíciók, a nyers energiákkal, társadalmi hatalommal való visszaélés a sötét, mindent szétbomlasztó létkorrupció bolygója, de pozitív esetben mindezek ellentétének: a spirituális tisztánlátási ("belátási") képesség megszerzésének a bolygója. Hiszen csak az olyan ember válik képessé a tisztánlátásra, aki önmagát teljesen átvilágítva, minden egoizmusból eredő sötét ambícióját, megalkuvását és félelmét felszámolva, saját személyét a Szereteten át, az isteni áthatolás erőinek átadja.
A Plútó princípiuma áll az isteni - és így az emberi- hatalomhoz a legközelebb, egyedül ő tudja annak természetét és ha valakinek sikerül a fény és a szeretet teljes áthatolását önmagán belül megvalósítani, az úgy tud bánni a hatalommal, hogy se önmagának se másnak ne ártson vele. Mert az aki az isteni áthatolás (az áldozat) közép- tengelyébe nem tud visszakerülni, az vagy létrontásban: az őskorrupció logikája szerint él, vagy valamiféle törvénytelen hatalmat gyakorol, azaz törvénytelen helyet foglal el az élet színpadán. És mert nem tud elsősorban önmaga fölött uralkodni, ezért öncélúan gyakorolja a hatalmat miközben az ellenőrizetlen hatalma (hamisan kiegyenlített, törvénytelen helyeződése) öt a Luciferi erők eszközévé változtatja és letaszítja a hozzá szegődő (vele együtt szédelgő), hamis hatalomnak behódoló lelkek csoportjával a fájdalmas káprázatok és az örök zuhanás mélységeibe.
A Plútó egyszerre Tűz és a Víz, Föld és Levegő jegyű bolygó, az ambícióé és az igazság-szenvedélyé, valamint a minden emberi határt meghaladó szívósságé, és a bukások utáni újrakezdéshez szükséges láthatatlan szellemi erőké.




9. A NEPTUN az Egyetemes Egységtudatba való kapcsolódási készség (és képesség!) princípiuma. Asztrológiai szimbóluma, csakúgy mint a latin mitológiából ismert Tenger-istenéé, egy három ágú szigony, amelynek nyelét (alsó szárát) átmetszi egy vízszintes vonal, vagyis ebben az esetben is megjelenik a kereszt, ami arra utal, hogy az egyetemes szeretet -érzés (átélési képesség) princípiuma szintén tapasztalathoz kötött. Amennyiben a szigonyt lefelé fordítom -aktív helyzetbe állítom- egy olyan metafizikai (aritmológiai és alkímiai) szimbólumot kapok, amelyben a szigony három lándzsa-szára által jelölt test, lélek és szellem hármas egysége alulról felfelé belé simul a szigony szárába: a szimbólumnak a központi tengelyébe. És persze mindez fordítva is igaz: az egyetemes imaginációt, illetve a központi tengelyt jelölő szárból nő ki a test, lélek és szellem hármasa. A Neptun eredetileg az Egyetemes Egységtudat megtestesítője, és Posseidon, a Neptun görög megfelelője egyes archaikus népek mítoszában Zeuszt az Olimposzon megelőzte. De -Hamvas Béla szerint- Posseidon nem volt eléggé ember formájú, embertermészetű, (lásd: nem volt az archaikus egységlátását lassan- lassan elveszítő klasszicizálódó görög ember racionális világlátásának megfelelő) klasszikus Isten és ezért a gyermekesen naiv görögök nem volt amit kezdjenek vele, hát letaszították az Olimposzukról a kiismerhetetlen tengerek mélységeibe. Azóta a mitológiában ő az ismeretlen tengerfenekek Istene és a klasszikus Asztrológia a legzavarosabb emberi képességeket és késztetéseket tulajdonítja a Neptun természetének. És tényleg: ha ezt értettek meg a Neptun lényegéből az emberek, a Mágia Tőrvénye következtében a Neptun princípiuma mindeddig ilyen kábulatok és szédelgések formájában nyilvánult meg a történelemben. Ezért homályos és ködös elképzeléseket, zavaros fantazmagóriákat és hallucinációkat tulajdonítanak a Neptun hatásának, az egész homályban maradó emberi érzésvilág kaotikus kavargását és a szociális zavargásokat. Negatív megnyilvánulásában és diszharmonikus hatásaiban a túlzott alkoholfogyasztást, kábítószer- igényt és nikotinéhséget idéz elő a Neptun által megtestesített őserő hatása az ember szellemében. Ezek ugyanis mind Szeretet szurrogátumok, egységérzés - pótló szerek amelyeknek a felelőtlen használata másfajta függőségi viszonyt előidéző állapotokhoz is vezethet az ideák világától elszakadó pszichikai tudat kábulatába zuhant ember életében. A szellemi és az elemi közvetlenséget elzáró intellektuális pragmatista embertelen létszemlélet korlátait és falait önmagukban lebontani kívánó kábítószer- fogyasztók, az alkoholisták és mindenféle más a józan hétköznapiságot megszűntető kábulatra vágyó személy, de még a nagyevők is, akárcsak a misztikusok és a vallásos fanatikusok, az egyetemes (isteni) egység- élményt szomjazzák a diszharmonikus Neptunusz hatására. De, a Neptunuszi princípium hatásáról nem tudván és a Neptunusz kauzális értelmét nem ismervén, nem tudják, hogy azt a tiszta egységélményt, amire ők tudattalanul szomjaznak, vagy amit tudatosan meg akarnak tapasztalni, rövid időre el lehet érni ugyan, de nem lehet állandósítani mesterséges eszközök és egységtudati állapotok mesterséges létrehozása által (rituális gesztusok ismétlésével, "mesteri" varázstánccal, vagy az úgynevezett "karizmatikus" papok érintésével, külső - beavatásokkal, metafizikai jelentésüket rég elveszített vallásos ceremóniákkal). Sőt: az időben történő kauzális információ-gyűjtéshez és annak megfelelő személyi tapasztalathoz kötött, a hosszas szellemi alapozást, illetve a hiba belátáson és hiba értelmezésen alapuló, belső spirituális tágulást teljesen nélkülöző mesterséges szeretet- állapotok előidézése és átélése, a hatás visszahatás törvénye következtében, utólag (és a mindennapokban) még alacsonyabb szellemi állapotba lökik vissza a „beavatott” személyt, akár a másnapos embert az előző napi alkohol, vagy kábítószer - fogyasztás. Az egységtudat folyamatos és éber átélése a mindennapok során igen nehéz. Ezért egyszeriben minden felborul és minden elmozdul a stabilnak hitt helyéről a Neptun földi kötődéseken és földi értelmeken túli hatására. És ugyanezért sok esetben nem csak nevetséges, hanem egyenesen tragikus végkifejletekhez vezet a Neptunuszi állapot elérésének az igénye az anyagelvű technikai civilizáció életszemléletében élő személyek számára. A civilizációs kényelemhez, a fogyasztói nyerészkedéshez, a külső csillogáshoz, versengéshez, a saját képességeinek kisajtolásához (lásd az európai-nyugati zseni - és tehetségkultuszt) csakúgy mint a természeti környezete kizsákmányolásához, (lásd a vegyszerező mezőgazdaságot, a húsfogyasztáshoz "szükséges" állatok erőszakolt, üzemi szaporítását és hizlalását, stb.) szokott, modern ember egy új kulturális ideológiájának fogja fel a teremtő őserőkkel való harmóniába kerülést és vagy kiábrándulás, vagy tragikus megrázkódtatás éri, amikor rájön, hogy az utóbbi annak az életformának az átértékelését, megtagadását és lebontását igényli, amelyben él nemcsak ő, hanem az egész környezete. Természetes, hogy mindezért a Neptun hatása kábítószerezéshez és idegenségérzethez vezet az életet minden áron megnyerni akaró fogyasztói mentalitás gazdasági és politikai dzsungelében, és a posztmodern művészet - könnyen és tragikusan- elhízott sztárjai által hirdetett életmodellek káoszában. De ha valamely, a karmikus kríziseit ép tudattal megúszó ember el akar indulni a megvilágosodás utján, lehetetlen számára a benne is „munkálkodó” Neptun szellemiségét megértenie, és azt kifinomítania. Ugyanis az Abszolút Szellem minden létezési formájával egybeolvadni és egyesülni lehet, de nem szentimentális (érzelgősködés), nem egységtudati állapotokat előidéző mesterséges módszerek és nem egzotikus spirituális mesterek jó pénzért árult kegyelemgyakorlása által. A világegyetem nem szentimentális és nem pragmatikus (racionális), hanem kauzális. A Neptun princípiumához kapcsolódó kábaság e téveszméből ered: a kollektív szentimentalizmusunkat és a tudatalattink zugaiba rejtett hatalmi ambícióinkat, veszteség - érzésből eredő félelmeinket, összekeverjük az egyetemes együttérzésünkkel és az önkéntelen egységesülési késztetéseinkkel. Fantáziánkat összetévesztjük az imagináció aktusával és ennek következtében fantáziavilágunkat (fantazmagóriánkat) a metafizikai realitással.