A 11. ház. 

Alapjelentése: A külvilág behatolása az Én világába, a jövőjét alakító értelemben, ezért itt kapunk utalásokat azokra a kapcsolatokra, adottságokra, amelyek az életben az Ego cselekvősége nélkül is, maguktól adódnak, az Én ezekért nem küzd. A vágyak beteljesülése, a kedvtelések, a szerencse, a szabadon választott és alakult barátságok, társulások, egyáltalában a szimpátia körülményei. A gondatlanság, a baráti kör, az abban betöltött szerep. A X. ház tartalma szerint következtethetünk pozitív értelemben segítő, potenciális adottságok alapján támogató, megbízható barátokra, illetve csalfa tanácsadókra, de ha a ház inkább passzív jellegű, akkor az Egonál magasabban álló személyeknek az Ego a tanácsadója, a barátja, sőt, egyéb utalások mellett a kegyencség, kényeztetett kedveltség is megállapítható. A nyilvánosság szerepe az Én életében, a nyilvánosság előtti éles, a nagy társasági élet, anyagias tartalmú elismertség a nagynyilvánosság előtt, emiatt esetleg túlzott magabiztosság, szabadosság, követelődzés. Erős és jól álló 11. ház a sokak által áhított, viszonylag gondtalan és szerencsés életalakulások jelölője.
Összefüggően: A vágyak, a remények, a várakozások, örömek, élvezetek, kinyilvánított és nem mérsékelt ösztönök, melyek úgy egyéni intenzitásúak, hogy zabola nélkül sem hoznak zavarokat, hiszen az 5. ház antipodálisa és ezért alapjában mindig elárulnak valamilyen karmikus színezetet.
Származtatóan: A szülői - anyai - vagyon, mint a X. ház 2. háza, az apa halála - mert a IV. ház 8. háza - de ugyan-emiatt a különcködés, a múlttól való elszakadás, a tradícióktól-szabadulás vágya, amit a szerencsésen alakult életsor sarkall, továbbá a testvérek törvényessége, mert a 3. ház 9. háza. Az indiaiak "learatott földnek" nevezik, valóban reálisan, mert a vágyak beteljesedése az illúziók vesztését, csömört hoz, reményvesztettséget vált ki.
Fizikumvonatkozása: Az alsó lábszár
Zodiákustartalma: Vízöntő
 


A X. ház

Alapjelentése: Legáltalánosabban az Ego jövője, szűkebb értelemben a cél, amelynek megvalósítására az Én tudatosan és ösztönösen is törekszik: a hívatás! Lényeges különbség mutatkozik a hivatás és a foglalkozás között, továbbá egy adott személy, vagy a korok, változó idők alkalmi avagy "örök" hivatásai között. Gondoljunk itt például az orvosi "hivatásra", amelyben a gyógyító, a betegséget és fogyatékosságokat legyőző akaró harc, a más szenvedésével szembeni érzékenység az "örök" cselekvésindító, és nem pedig az a körülmény, hogy ugyanez egyidejűleg megélhetési forrás is. De hasonló a helyzet más hivatások esetében is, mint a mérnök, pedagógus, a családanya, de a művészet esetében is... Ezek csak a X. ház tartalmának a külső formái, mert a teljesebb értelmébe beletartozik a pozíció, a társadalmi felemelkedés, a méltóság, a hírnév, az életpályán önerőből elért siker, tekintély, öntekintély, megbecsültség. A mai társadalomban a szerteágazó, magasrendű foglalkozás is hivatássá lett, ezeknek se szeri, se száma, de a tényleges "hivatás" sokkalta kevesebb, ami már az általánosabb emberi tartalma miatt is érthető. Itt találunk választ az Ego morális felelősségére, amely az anyagiakra is kivetítődik, továbbá a Jövőjét támogató, vagy gátló körülményekre, a nyílt elismerésre és a nyílt bukásra.
Összefüggően: A család eredete, méltósága, miliője, és idekapcsolódóan az arra hatást gyakorló apa.
Származtatóan: Az anya, mint a IV. ház VII. háza, a testvérek halála, - mert a 3. ház 8. háza - az após, anyós - mint a VII. ház IV. háza, a barátságok felszámolása, amelyben a hivatásküzdelem az ok - tekintve, hogy a 11. ház 12. háza.
Fizikumvonatkozása: A térd.
Zodiákustartalma: Bak
 

A 9. ház

Alapjelentése: Az Én tudatos, saját autoritású találkozása a külvilággal, a szellemi belesimulása, belenövése a Jövőbe. A .legmagasabb szellemi határ, amelyhez az Ego saját erejéből eljut, miután a 8. ház tartalmát átértően, átérzően képessé vált a fizikai, az anyagi világ mögé látni. Itt található az elvont gondolkodás, ismeretanyag, filozófia, vallás, világnézet, morál, etika, intellektuális önuralom, az ösztönvilágot zabolázó adottságok, az ezeket támogató, gátló, formáló hatások, ezek alapján kialakult tartalma és formája a magasabbrendűségnek. Itt kapunk választ a racionális síkot meghaladó víziók, meglátások, sugallatok, rátalálások körülményeire, arra, hogy az N. lelki, szellemi, képessége ezekhez hogyan viszonyul. A test tapasztalata helyett a szellem tapasztalata, a szellem nagy "utazásai", amelyek a valóságban is megtett, nagy, külföldi utazások miatt nemcsak egyszerű, üres útélmények, hanem a szellemet gazdagító és mások világát megismerő élményei miatt mélységében is tágítják a szellem határait. Itt kapható válasz: mennyire képes az Ego kiemelkedni a szűk anyagvilágból, milyenek a mindenkiben élően ható jó-rossz közötti disztinkciós adottságai. Az érzékelhetetlen valóság, mely megköt: a jog, miután minden cselekedetünk, magatartásunk, permanensen valamilyen jogviszonyban fejezhető ki, mindenhová jogviszony (lakás, munka, vásárlás stb) kisér bennünket. A nagy perek is itt találhatóak. Egyes mesterek szerint a második házasságra innen vehető utalás. Az inspirációk, az intellektuális viszonyulás az okkultizmushoz.
Összefüggően: A legmagasabb intellektus, annak gyakorlatiassága, a szellemi termékek nyilvánosságrahozatala, a szellemi, de a földrajzi távolságok áthidalása is. Szónoklás, könyvkiadás, nagy utazások, a magunkkal hozott szellemi habitus továbbfejlesztési lehetősége, mint a 3. ház antipodálisa. Perek a rokonságban.
Származtatóan: A házastárs testvérei, a testvérek házastársai, a sógorság - mint a VII. ház 3. háza és a 3. ház VII. háza - az unokák - mint az 5. ház 5. háza - az ökonómia, a pénzrabság halála - a szellem szabadulási képessége ezektől - mert a 2. ház 8. háza.
Fizikumváltozása: A felső lábszár, az ülep.
Zodiákustartalma: Nyilas
 

A 8. ház

Alapjelentése: Ahhoz, hogy az Ego teljes valóságban felismerhesse a külvilágot, amely a legvégsőbb és teljesebb értelemben nem más mint maga a Mindenség, hogy azt szellemi birtokába vehesse- mindent-látó, mindent-tudó állapotba kerülhessen - ahhoz az kell, hogy az Ego abszorbeállódjék, azonosuljon azzal, amit csak a fizikum adta bilincseiből kilépve érhet el. Átvitt értelemben ez az Ego elszemélytelenedése, fizikailag pedig a halála, ami végsőbben az új utak megismerése, kapunyitás a Mindenségbe, a mindenséges Nemén és az Én egyé olvadásának a kezdete. Az Én-bilincs levetése, a megnyugvó áthaladás a tudat felettibe, ezért a 8. ház okkult ház. Itt találhatóak az okkult utalások, érdeklődés az iránt, képesség annak felismerésére. A szó materiális értelmében vett halál, annak formája, neme, az azzal kapcsolatos dolgok, viszonyok, mint örökség, temetés, hagyaték. Általánosságban az életben az egyszer volt kapcsolatok, azok megszakadása, örökre lezárult viszonyok, események, az ezekhez fűződő cselekedetek, nyereségek és veszteségek. Az erős 8. ház esetében az illető személy életében az "áldozat" fogalma gyakran válik érezhetővé. Azok a - gyakran öröklött - ösztönök, hajlamok, szenvedélyek melyeknek legyőzése miatt életgondokkal kell küzdeni.
Összefüggően: A külvilág ráterpeszkedése az Egóra, az anyagvilág - és az "anyagiak" világának - kényszere az Egon, a nagy kérdés: ki gyűr le kit, az Ént, vagy az Ego tud függetlenülni attól, az önző, társtalanító pénzszerzés - mert a 2. ház az antipodálisa egyben a VII. ház 2. háza!
Származtatóan: A társ, a partner, a házastárs anyagi helyzete - VII. ház 2. háza - a testvérek közvetlenebb körülményei - mint a 3. ház 6. háza.
Zodiákustartalma: Skorpió
 
 
A VII. ház. 

Alapjelentése: A Nemén, a Más, a Te, a Külvilág, a Társ, a Másik. A legközvetlenebb kapcsolat a külvilággal, a Nem-énnel, a nyilvánossággal. Minden ami kapcsolat, így elsősorban az annak legpregnánsabb és legtartósabb, legteljesebb - testi, lelki, szellemi tartalmú - megjelenési formája: a házasság. A jogilag, társadalmilag elismert házasságkapcsolat, mert a csak biológiailag kiegészítő, a sexuális tartalmú - meg a hosszabb - kapcsolatot, mégha az tartós is, inkább az 5. találjuk. a "kapcsolat" fogalom társasviszony tartalmú jelentése ebben a házban fejeződik ki, itt találunk választ annak minden formájára, mint üzlettárs, szerződéses társasviszony, egyáltalán a társaságok és az ahhoz fűződő kapcsolata az Egonak. Miután az I. háznak az antipodálisa, így nemcsak kiegészítője – mert hát mit is ér az ember egyedül a földön?... - hanem nyílt ellenlábasa is, esetleg nyílt ellenfele az Egonak, ezért találhatóak itt a kisebb összetűzések ellenségeskedések, jogi perek, amelyek valamely társasviszonyból kapják tárgyukat. A társaságok közül azok, amelyek nyíltak és az Ego kapcsolata is nyílt ahhoz; az Ego szerepe a társaságban, az Ego ráhatása a külvilágra, az Ego szereplése a nyilvánosság előtt.
Összefüggően: Az Ént kiegészítő Te, amely a természet alapigénye, és nem testi vonatkozásban a lélektestvérek is.
Származtatóan: A nagyszülők - mint a IV. ház IV. háza - a testvérek gyermekei - miután a 3. ház 5. háza - az apa társadalmi pozíciója - tekintve, hogy a X. ház X. háza.
Fizikumvonatkozása: A vesék, a csípő.
Zodiákustartalma: a Mérleg.
 

A 6. ház

Alapjelentése: Az Ego a jövőjét, az élethivatását szolgálattal teljesítheti, tudomásul kell vennie, hogy az ember nem cselekedhetik szabadossággal, ezért meghatározott körülmények, rajta kívülálló adottságokhoz kell alkalmazkodnia jövője - életben
maradása - kiteljesítéséhez és miután valamiből meg kell élni, ezért ide utal a hétköznapi, kenyérkereső munka, mely nem feltétlenül azonos a hivatással. Nem csak meg kell élni valamiből, hanem egyáltalán: élni kell, így maga a test, amely mint a célt szolgáló, kivitelező szolga, az Ego legközvetlenebb "alkalmazottja, beosztottja". Ezen a duktuson kapcsolódik ide a test funkcionálása, annak zavarai, mint a testi fogyatékosság, betegség, de a tényleges beosztottak, alkalmazottak, szolgálók, az alacsonyabb állású munkatársak, egyáltalán, maga a "beosztottság" mint fogalom, az Ego viszonya ahhoz. A fizikum szolgálata a táplálkozás, a testápolás. Itt kapunk utalást a munkakifejtés és a tudatalatti kapcsolatára, miként befolyásolja a tevékenység az organizmust és az mennyire hat vissza a mentális síkra. A megélhetési munka kapcsolata a hivatáshoz, annak jellege, szellemi, fizikai művészi, mérnöki, szerelői, és még rengeteg, egyéb szakmai adottság. A munkastílus, önfegyelem a munkában, mértékletesség a testápolásban, érkezésben. A test szolgálja-e az Egot, avagy az Ego a testét?...
Összefüggően : Az alárendeltség, az örökös, kínos, kis bajok; túlzott munkarabság. Gátló Mars és Szaturnusz esetében örökös laborálás testi betegségekkel. Hízás, soványság.
Származtatóan: A szülők testvérei, a nagybácsik, nagynénik - mint a IV. ház 3. háza - és a barátok halála - mint a 11. ház 8. háza.
Fizikumvonatkozása: A belek, az emésztés.
Zodiákustartalma: Szűz
 

Az 5. ház. 

Alapjelentése: Az Én tudatos, akaratlagos, és az ösztönvilág által motivált behatolása a külvilágba: az Ego kezdeményezései, aktivizálódásai, vágyai, tehetségének kiélése. Az életerő fizikai megnyilvánítása, felhalmozása, a lét spontán élvezete az öröklött ember mivolt síkjában: így a gyönyör, sexualitás, vágyakozás, a szerelmi élet, ennek megnyilvánulása, a gyerek, a szórakozás, játék, spekuláció. A szenvedélyek, bátor tettek, harcos küzdelmek, életkísérletezések. Tettek, amelyeket az egyén autoritásában és autoritásáért hajt végre. Maga a fiatalság, az Ego kapcsolata a fiatalsághoz. A tanulás, a tanítás, pedagógia. Itt találkozik a művészet és a kezdeményező bátorság, amely az Ego művészi, vagy társadalmi függetlenségét biztosítja. Azok, akik erősen állnak az 5. ház hatása alatt, igen széles sorsskálát mutatnak: művészek, játékosok, spekulánsok, csalók, szélhámosok, kalandorok, kitűnő pedagógusok, kiváló, esetleg valóban tehetséges tanulók: szerelmi örömök és bánatok áldozatai: mindezek mellett határozott függetlenségszeretők, vezérkolomposok. Ugyanitt találunk utalásokat a fogamzásra, az azzal kapcsolatos organikus adottságokra, esetleg erőszakos beavatkozásra, genitáliákat érintő műtétekre. A kaland, érzelmi behatolás a Másik életébe, az ösztönök ébresztése. Az alkotó erő - szomatikus értelemben a potenciális képesség - az önkifejezés, önkiteljesítés - lelki és szellemi értelemben a művész, a művészeti úton megnyilatkozó önkifejezés, színben, hangban, szóban, anyagban, az ami a művészből kikívánkozik, függetlenül az elért erkölcsi, vagy anyagi sikertől. Az alkotásvágy, annak öröme, a produktív ember, mindaz, ami testi, szellemi, lelki vonalon vonzza az Egot és annak módja.
Összefüggően: A társaságkedvelés, szórakozás, mulatás, mely barátokkal kapcsolódik, a mulatóhelyek, színházak, hangversenytermek, de a gyerekek tehetsége, azok neme, száma, egészsége, valamint a szellemi "gyerekek": a művészeti alkotások.
Származtatóan: A szülői vagyon, - mint a IV. ház 2. háza - az anyahalála- mint a X. ház 8. háza, a szerelem és a halál kapcsolata, amely céloz az apa és a gyermeke viszonyára is, miután az 5. ház IV. háza a 8. ház.
Fizikumvonatkozása: A szív, a gerinc, a hát.
Zodiákustartalma: Oroszlán
  
 

A IV. ház. 

Alapjelentése: Az eredet, a múlt, az ősök, így elsődlegesen a szülők, a szülői ház, miután az eredet alapjában fizikumkapcsolatot fejez ki és annak a család a megtestesítője. Az élet igazi bázisa, erre épül az Ego élete, innen, az otthonból indul, itt szedi fel első és nagyon elhatároló tapasztalatait, a karakterformáló hatásokat, az itt lejátszódó események, a szülők egymás közti kapcsolata, a kor örömei, tragédiái alakítják testi-lelki habitusát. A múltba nyúló kapcsolatok, majd később a saját otthon. A biztos élet-, létalap, az öröklött vagyon, ház, gazdagság, a megpróbáltatások, az elhagyottság, a magány. Mint öröklött, szélesebb fogalmú otthon: a haza. Visszatérés az örökhöz, az Ego múlt átalakulása, ezért az élet utolsó szakasza és annak milyensége. A társadalmi pozíciót fenyegető, vagy támogató körülmények.
Összefüggően: A IV. ház az életbázis, mert az otthon az, ahová mindennap megtérünk, megpihenünk, erőt gyüjtünk a következő nap küzdelmeihez, ide gyűjtünk be mindent, ez a jövő ígérete, biztosítása, a gyarapítás helye és a létbázis. A család közepe, indítója, feje, az apa, ő a kezdeményezője, az eredet megindítója, de a lelke az anya, aki az egészet összefogja. A szülők és azoknak a családhoz, az utódokhoz fűződő kapcsolata. Általában a X. házban kereshetjük az anyát, a IV-ben az apára utaló jelzéseket, de csak az előbbiek értelmében és ha közvetlenebb, egyéb utalások - pozitív jegyek, bolygók, a Nap, Szaturnusz a ház uralkodója, azaz azon bolygó, amelyben a IV. ház zodiákusjegyének a diszpozitora stb. - az apára vonatkoztathatóak. A Hold erősebb IV. ház kapcsolata esetén az anya a dominánsabb. Miután a IV. ház a X. ház opponáló háza, ezért a hírnévvel, a család becsületével, dicsőségével, vagy meghurcolásával kapcsolódó körülményekre itt kaphatunk választ. Válások, elszakadások a családban, a családtól.
Származtatóan: A testvérek anyagi helyzete - mint a 3. ház 2. háza - és a házastárs szociális, társadalmi helyzete - mint a VII. ház X. háza.
Zodiákustartalma: Rák.