Az én Istenem a régi gyermekidőben a Föld felett függő,
 csillagos kulisszák mögött lakott; hosszú, vattás szakálla volt, és trónuson ült. 
Unalmas, távoli öregúrnak tűnt előttem, akivel egyszer, ha meghaltam, 
vétkeim miatt esetleg kínos ügyeim lesznek. 
Fiatal koromban egyszerre izgatni kezdett valódi kiléte... 
Körültapogattam, megmértem, arcába néztem. 
Rájöttem: hozzám hasonlít. 
Tökéletlen, véges és tehetetlen, mint én vagyok... 
Valahol bent bolyong testetlenül, körvonalak nélkül, megfoghatatlanul, egészen mélyen. 
Nincs hangja, csak impulzusai vannak, amelyek a gondolat küszöbéig érnek, 
mégis több minden gondolatnál és szónál, több a látható formavilágnál, amely körülvesz, 
a káprázatoknál és fájdalmaknál, a félelemnél és a halálnál. 
Több mindennél, amit ismerek, és ami megismerhető. 
 
Szepes Mária